2013. április 2., kedd

Élet vagy halál,92.rész

Azt hittem,hogy sokat ettem,mert megfájdult a hasam.Kezdtem szédülni is,de valahogy el kellett mondanom anyának,hogy az a helyzet,hogy beteg vagyok.A dolgokat félretéve elmentem fürdeni,de alig bírtam a lábamon állni már ekkor is.Csak csütörtök meg péntek,ezt valahogy kibírom.Mentem a nappaliba TV-t nézni,és anya pattogatott kukoricával várt.Mellé készített finom epres limonádét,rám fért egy kis esti program a jobb közérzetem miatt.Végig néztük a filmet,ami nagyon tetszett,és kicsit jobb kedvvel mentem aludni.Sajgott a fejem,de nagy nehezen elaludtam.Kora reggel,egész pontosan fél hétkor felkeltem,és a szekrényemhez vánszorogtam.Kivettem a fehér blúzt,a sötétkék kosztümöt,és a fekete szoknyámat,majd átöltöztem az egyenruhámba.Mióta nyolcadikos vagyok,azóta van itt is ez bevezetve,de még nem sikerült túlzottan megbékélnem vele.Gyorsan megettem a pirítóst,legurítottam a narancslevet,és már mentem is a suliba.Ezúttal egyedül ballagtam,mert nem tudtam merre van Soohyun,és az órámra nézve eléggé késében voltam.Egész reggel esős idő uralkodott Szöul felett,majd "megnyíltak az ég csatornái",így futva beértem az iskolába.Kicsit félve mentem be,de kinyitva a sulis szekrényemet kivettem a tornacsomagomat,és az öltöző felé vettem az irányt.Alseop szerencsére ott volt,és próbált vigasztalni.
-Jaj,Hiraki nyugodj meg,Soohyun biztosan jön iskolába!Ha meg nem is,akkor én itt vagyok veled!Most pedig hajrá,mert Sprinter lépteit hallom.Hajrá Hiraki!-biztatott a legjobb barátnőm,és egy erőltetett mosoly kíséretében lementünk a tornacsarnokba.Egész órán nem volt semmi kedvem,ráadásul egyszer elestem,és le kellett ülnöm a padra,mert fájt a bokám.Alseop tartotta bennem a lelket,és máris jobban lettem,bár éreztem,hogy valami fog történni.Haza fele beugrottunk a boltba,és vidáman rágcsáltuk a chipset,majd a liftben is ketten utaztunk.Mi lenne velem,ha Alseop-t nem ismerném?Bele se merek gondolni!Ő segít nekem,és Soohyun meg ő támogatnak a legjobban.Elbúcsúztunk,majd a lakásunkba érve ledobtam a táskámat,és fura hangokra lettem figyelmes. Soohyunék lakása felől jött.Valaki az életéért könyörgött.Gyorsan átrohantam,és a nappaliban szörnyű látvány tárult elém.Soohyun ott feküdt a kanapén,tiszta vér volt minden.Az életéért küzdött,minden egyes lila folt a karján,és a megtört arca eszembe juttatta,hogy ki tehette ezt vele.És ha jól sejtem,itt is van.
-Kang Dong Ho gyere elő!Hol bujkálsz?-kiabáltam.
-Hiraki,szia édes.Te mi járatban erre?-kérdezte gúnyosan,mialatt kijött a konyhából.
-Ne merj hívni az édesednek!Ha jót akarsz magadnak,akkor azonnal elmész,vagy hívom a rendőröket!-szinte már sikítottam.
-És ha nem,mi lesz?-nevetett.
-Nincs időm erre,mert Soohyun életveszélyben van.Tűnj innen!-harsogtam,miközben megnyomtam az ajtó melletti vészjelzőt,remélhetőleg pár perc múlva Seunghyun,a portás itt lesz.Kopogtattak,majd bejöttek.Ő volt az,és egyből hívta a rendőröket.Baekho nem szabadulhatott,én addig Soohyun-t átcipeltem a lakásunkba,lefektettem az ágyamra,ahol nyitogatta a szemeit.
-Jézusom Soohyun,ugye jól vagy?-szipogtam a sírástól alig érthetően.
Nem válaszolt,csak a kezét felemelte,majd megszorította az ujjaimat,mondván,hogy "jól" van.Nem késlekedtem,egyből hívtam a mentőket,akik alig 15 perc után itt voltak.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett, szegény Soohyun :( Kíváncsi leszek mi lesz ezek után, csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi ^o^Egy kicsit kegyetlennek érzem magam,de ez a "délután" lesz az előzménye a későbbieknek ;)

      Törlés