Botrány,114.rész

*olvasás közben ajánlom hallgatni*

-Hallo,tessék?-szóltam bele rekedt hangon a telefonba.
-Hiraki,téged meg mi lelt?A hangod olyan,mint aki most nyelt le egy komodói sárkányt,egészben.-válaszolt flegmán egy hang,ami apa hangja volt.Ledermedtem.
-Nincs semmi bajom.-mondtam idegesen-Miért hívtál?
-Tudom,hogy hol vagy,és nem szeretném,hogy megint azzal a majommal lennél együtt.Ha kérdezed,az újságból olvastam.Holnap vedd meg a heti pletykalapot.
-Majom?Ki?Shin Soohyun?Milliónyi rajongója van világszerte,hatalmas énekhanggal rendelkezik,és az első igazi szerelmem volt,jelenleg is az.Hogy mersz te egy ilyen embert majomnak nevezni?Aki mindig megvigasztalt,és átölelt,ha sírtam?Te egyszer sem tetted meg.Igaz,hogy egy apuka és egy pasi szerep teljesen más,de amit te tettél,az mi is?Egy nagy semmi!Te karrierista barom,itt hagytad anyát amikor várandós volt velem,Tokió helyett Hongkongban dolgoztál!Te!Te senki!Akim mindenkit lehord,és semmi sem érdekli,csakhogy lecsesszen másokat!Ne merj többet hívni,mert még nagy baj lehet belőle!Yataro Kasai,nem vagy az apám,Soha többé.-kiabáltam magamból kikelve,és még a válasz előtt kinyomtam a telefonomat.Amint megfordultam,az összes U-KISS tag az ajtóban állt.Megdöbbenve álltak az események előtt.
-Hé srácok!Sajnálom.Higgyétek el,hogy nem vagyok idegbeteg,szeretek vidám is lenni.Nem így akartam előttetek bemutatkozni!-hajtottam le a fejemet,majd a táskámat megragadva leviharzottam a lépcsőn,szegény Kevint majdnem fel is löktem.Arra futottam,amerre a lábam vitt,csak rohantam és rohantam.Végül a csillagos ég alatt találtam egy csendes parkot,és leültem az egyik padra.Teljesen magamon kívűli állapotba kerültem,a könnycsatornáim könycseppekkel árasztották el az arcomat.A fejem is hasogatott,minden bajom volt.Miért van ez velem?Ideköltöztem Szöulba,és máris botrány van.Állítólag benne vagyok az újságban,Eli se kedvel,de a pláne az,ami az előbb történt.Így "teljes" minden.Körülbelül 10 perce tanyáztam az egyik padon,amikor valaki leült mellém.Ismét feszült lettem,de valahogy már az se érdekelt volna,ha valaki eltoloncol,és elvisz valamerre.
-Ki az?-kérdeztem elcsuklott hangon.
-Én.-hallottam Soohyun hangját,majd felnéztem.Ott ült mellettem,meggyötört arccal,csillogó szemekkel.A Hold fénye halványan megvilágította az arcát,káprázatosnak,mesebelinek tűnt minden.Az ölébe húzott -és én,mint egy kisgyerek,aki most kapott ki,és menedéket keresett- odabújtam hozzá,és ismét sírni kezdtem.Nehezen kapkodtam levegő után,zihált a mellkasom,teljesen kisírtam a szemeimet.
-Hiraki!Láttalak már párszor sírni,de most,úgy látom nagyon súlyos a helyzet.Nem kell elmesélned,hogy mi történt,mert hallottuk a fiúkkal,és különben se szeretnélek most ezzel zaklatni vagy terhelni a szívedet.De valamit ígérj meg nekem:sose add fel!Ha más nem,én mindig melletted állok majd,még ha bele halok is meg foglak védeni.Shin Soohyun a Hold,és Hiraki Kasai a csillag.Az én csillagom.Akivel mindig ott leszek,ha kell.Az apádról,akit a hallásom szerint nem rég le is tagadtál,meg annyit,hogy maradjon ott ahol van.Ez a legszebb,amit üzenhetek neki.Legszívesebben jól megdorgálnám,de mivel idol vagyok,ezért példakép akarok lenni,nem botrányhős.És miattad se akarok csinálni nagyobb balhét.Na,gyere te lány!-mondta aranyosan,és a felsője ujjával letörölte a könnyeimet,meg vizet is adott,hogy lenyugodjak.Ezután a balhés fél óra után felkapott a hátára,és haza cipelt.Olyan lehettem Soohyun hátán,mint egy koala a szeretett fája ölelésében.Puha,meleg,és szeretnivaló.